Az ember a futásra született... no ez az állítás teljes mértékben megállja a helyét, de azért néha vízbe is ereszkedik a két lábon járó intelligencia. Én is így tettem ma Szép Balázs sprinter kollégával délelőtt. A délelőtti úszás nem állt sokmindenből, mint fel-alá úszkálgatásokból gyorsúszó és hátúszó módszerrel. A vízben eltöltött idő mintegy 2 óra volt, ami alatt kellemesen el is fáradtam. S hol van még a futó edzés, ami újabb finomságokat tartogat Tamás kollégának és nekem is...
A délutáni futóedzés mondhatni nyugodt körülmények között zajlódott, hiszen a rövidtávfutó részleg kicsit késve érkezett meg és a teniszezők közül is csak néhány edzettek ma. De tegyük hozzá gyorsan, hogy ők sem tartottak fel minket és mindig szabadon hagyták azt a sávot ahol éppen futottunk. Na de most lássuk mit is futottunk ma:
- Könnyed 10 perc futás bemelegítő gyanánt
- Gimnasztika
- Futóiskola
- Nyújtott lépésű futás 6x30 méter
- Majd 2x10x100 méter szögesben. A 10-es sorozatokban a százak között 30 másodperc pihi volt, míg a két sorozat között nyolc perc volt a pihenő
- Nyújtó gyakorlatok, lazítás
- Könnyed 2 perc futás levezetőnek
A mai edzésről mindent elmond az a tény, hogy ma nem szóltunk be a sprintereknek és ők látva a mi kemény munkákat nem kostólgattak minket (kivéve a Levit... de ő más kategória).
ui.: jobbulás Tamás maistro achilesének
Utolsó kommentek